VP2-6.1.1-16 A fiatal mezőgazdasági termelők számára nyújtott induló támogatás (2016 szeptemberi kiírás)
A kormány határozata szerint a Miniszterelnökség az új Vidékfejlesztési Programban (VP) idén szeptemberben ír ki új felhívást 18-40 év közötti, mezőgazdasági szakismerettel bíró fiatal gazdák számára, akik összesen 37,73 milliárd forintra pályázhatnak.
Egy-egy igénylő továbbra is 40 ezer eurós – több mint 12 millió forintos – támogatást nyerhet, de a tárca szigorítja az igénybe vételi feltételeket, de szigorítja a támogatási feltételeket, éspedig:
- Eddig például a pályázat benyújtásakor a mezőgazdasági tevékenységet nem kellett igazolni, az idei felhívásnál viszont – például egy haszonbérleti szerződéssel – a fiatal gazdáknak bizonyítaniuk kell majd, hogy már elindították agrárvállalkozásukat.
- A támogatás elnyerésének feltétele lesz, hogy a vállalkozások úgynevezett standard termelési értéke 6000-25000 euró között legyen
- Ezzel összefüggésben dokumentálniuk kell, hogy a támogatási kérelem benyújtása előtti hat hónapban mezőgazdasági egyéni vállalkozói regisztrációt kezdeményeztek.
- Ezen túlmenően pedig azt is vállalniuk kell, hogy negyedik év elejére főállású agrárvállalkozóvá válnak.
E változtatások azt célozzák, hogy a fiatal gazdák induló támogatását azok igényeljék, akik valóban élethivatásszerű mezőgazdasági tevékenységet akarnak.
Pályázatot egyébként az egyéni vállalkozóként először induló, 18-40 éves természetes személyek mellett olyan jogi személyek is benyújthatnak majd, amelyek kizárólagos tulajdonosa és ügyvezetője 18-40 év közötti, agrárszakismerettel bíró természetes személy.
Plusz 10 százalékos többlettámogatást kaphatnak a fiatal gazdák a Vidékfejlesztési Program legtöbb beruházási támogatási jogcíménél a 40-50 százalékos általános támogatásintenzitáson felül.
Ez a helyzet a már megjelent kertészeti és tárgyatároló-építési pályázatokon, és hasonlóan plusz 10 százalékos támogatás jár majd az állattartó telepek korszerűsítésére és a kisméretű terményszárítókra vonatkozó, ezután megjelenő felhívásoknál is. Kivételt képeznek ugyanakkor az élelmiszeripari (borászati) beruházások, mivel ezeknél uniós előírások miatt nem lehet a fiatal gazdáknak 10 százalékos többlettámogatást nyújtani.
Több más jogcímhez – így például az agrár-innovációs projektekhez vagy a vízgazdálkodási fejlesztésekhez – viszont szintén adható a 10 százalékos plusz, míg például az állatjóléti tejtámogatásoknál és a minőségbiztosítási rendszerek támogatásánál többletpontokat kaphatnak a fiatal termelők.
Ha pályázni szeretne jelezze pályázati szándékát az alábbi elérhetőségeken info@fnti.hu vagy +36 20 377 9200 és felkészítjük a pályázat sikeres beadására!
Gönczi Zsolt, pályázati szakértő
gonczi.zsolt@fnti.hu, 06 20 377 9200