Megjelent a Fókuszterületi innovációs projektek támogatása című pályázat, melynek keretében akár 800 millió forintos támogatás igénylehető a KKV-k kutatás-fejlesztési és innovációs projektjeinek támogatására.
A pályázat keretében „A” és „B” alprogram kerül meghatározásra.
- „A” alprogram: A vállalkozások önállóan vagy konzorciumban, partnerek bevonásával megvalósított, piaci potenciállal rendelkező, a támogatás megtérülését valószínűsítő KFI projektjeinek támogatása. A vállalkozások KFI projektjeik sikeres megvalósításával új üzleti lehetőségeket alapoznak meg.
- „B” alprogram: A vállalkozások és kutató-tudásközvetítő szervezetek konzorciumban megvalósított KFI projektjeinek támogatása. Nagy jelentőségű és összetett kutatás-fejlesztési és innovációs feladatok megoldásának támogatása a szakterület szakmailag kiemelkedő szereplőinek részvételével. A támogatással létrejövő eredmények a gazdaságban és a társadalmi élet egyéb területein hasznosulva, létező, fontos problémák megoldásához járulnak hozzá az erőforrások, ráfordítások ésszerű fókuszálásával, jelentős gazdasági, társadalmi hasznot biztosítva.
A felhívásra támogatási kérelmet nyújthatnak be a Magyarországon székhellyel, vagy az Európai Gazdasági Térség területén székhellyel és Magyarországon fiókteleppel rendelkezők az alábbiak szerint:
Jogi személyiségű- és jogi személyiség nélküli vállalkozások, amelyek
- 113, 114, 116, 117 vagy 141 GFO kóddal rendelkeznek,
- kettős könyvvitelt vezetnek és
- minimum 2 teljes (365 nap), lezárt üzleti évre vonatkozó, jóváhagyott és közzétett beszámolóval rendelkeznek.
- Nonprofit és egyéb nem nyereségérdekelt szervezetek, amelyek
- 552, 559, 562, 563, 599 vagy 931 GFO kóddal rendelkeznek
- a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény 1. mellékletében nevesített államilag elismert nem állami felsőoktatási intézmények vagy alapítványok és
- a Szerződés 107. és 108. cikke alkalmazásában bizonyos támogatási kategóriáknak a belső piaccal összeegyeztethetővé nyilvánításáról szóló 2014. június 17-i 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 83. pontja szerint kutató-tudásközvetítő szervezetnek minősülnek.
Költségvetési- és költségvetési rend szerint gazdálkodó szervek, amelyek
- 311, 312, 322, 341, 342, 381 vagy 382 GFO kóddal rendelkeznek és
- a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 83. pontja szerint kutató-tudásközvetítő szervezetnek minősülnek.
Nonprofit gazdasági társaságok, amelyek
- 572 vagy 573 GFO kóddal rendelkeznek,
- kettős könyvvitelt vezetnek,
- minimum 2 teljes (365 nap), lezárt üzleti évre vonatkozó, jóváhagyott és közzétett beszámolóval rendelkeznek és
- a 651/2014/EU bizottsági rendelet 2. cikk 83. pontja szerint kutató-tudásközvetítő szervezetnek minősülnek.
Támogatási kérelem az
- „A” alprogram esetén önállóan vagy konzorciumi formában, a
- „B” alprogram esetén kizárólag konzorciumi formában nyújtható be.
A pályázat keretében önállóan kizárólag kísérleti fejlesztés tevékenység támogatható.
A felhívás a következő fókuszterületeken megvalósuló projekteket támogatja:
- Az egészséges élet megőrzését szolgáló megelőző, gyógyító és ellátó rendszerek támogatása
- A gazdaság zöld átmenetének és a körforgásos gazdaság kialakításának támogatása
- A gazdaság és társadalom digitális átmenetének támogatása
Támogatási kérelmenként az igényelhető támogatás összege
- minimum 400 millió Ft,
- maximum 800 millió Ft.
A támogatási intenzitás kutatási tevékenységtől és támogatási jogcímtől függően változik.
Kutatás-fejlesztési projektekhez nyújtott támogatás esetén a támogatási intenzitás az egyes kedvezményezettek tekintetében nem haladhatja meg a következő mértékeket:
- alapkutatásnál az elszámolható költségek 100%-át;
- alkalmazott (ipari) kutatásnál az elszámolható költségek 50%-át;
- kísérleti fejlesztésnél az elszámolható költségek 25%-át.
- megvalósíthatósági tanulmány esetén az elszámolható költségek 50%-át.
Az ipari kutatás, kísérleti fejlesztés és megvalósíthatósági tanulmány esetén a támogatási intenzitás középvállalkozás esetén 10 százalékponttal, kisvállalkozás esetén 20 százalékponttal növelhető.
Szakmai vélemény iránti kérelmet az NKFI Hivatal weboldaláról elérhető elektronikus felületen (kfivelemeny.nkfih.gov.hu) lehet benyújtani. A szakmai vélemény iránti kérelmek benyújtása 2023. szeptember 28. 12:00-tól 2023. október 05. 12:00-ig lehetséges.
A támogatási kérelmek (elektronikus) benyújtása a kitöltő program élesítésétől 2024. január 18. 16:00-ig lehetséges.
A felhívás itt érhető el.
Felmerülő kérdés, illetve igény esetén, kérjük keressen minket az alábbi elérhetőségek egyikén: gonczi.zsolt@fnti.hu vagy +36 20 377 9200-as telefonszámon.