Pályázati kisokos!

minden ami a pályázattokkal kapcsolatos egy helyen

Megjelent a Magyar Falu Program első ütemének ismertetése!

2018. december 12. 10:22 - Gönczi Zsolt

 A Magyar Falu Program első ütemének 75 milliárd forintos támogatásról jelent meg kormányhatározat a Magyar Közlönyben. A pénz lakhatásra, közszolgáltatásokra, valamint közösségi terek kialakítására fordítható.

 A jövő évi állami költségvetést terhelő - pontosan 75 milliárd 265 millió forint, amely a kincstári díjat is tartalmazza - a Magyar Falu Program első alprogramját fedezi.

 5 000 fő alatti települések számára kerül kiírásra.

A pénz a következőkre fordítható:

  • szolgálati lakások építése 5 milliárd,
  • bölcsődefejlesztés 10 milliárd,
  • óvodafejlesztés 5 milliárd,
  • óvodai sport 5 milliárd,
  • orvosi rendelő és -eszköz 6 milliárd,
  • orvosi mintaprogram 2 milliárd,
  • polgármesteri hivatalok felújítása 2 milliárd,
  • út- és járdafelújítás 10 milliárd,
  • sportparkok építése 2 milliárd,
  • temetőfejlesztés 3 milliárd,
  • közterületek karbantartása 3 milliárd,
  • falubusz vásárlás 8 milliárd,
  • a helyi közösségi terek fejlesztése 7 milliárd,
  • nemzeti és helyi identitástudat erősítése 6 milliárd,
  • okospontok kialakítása 1 milliárd forint.

 Felmerülő kérdés, illetve igény esetén, kérjük keressen minket az alábbi elérhetőségek egyikén: gonczi.zsolt@fnti.hu vagy +36 20 377 9200-as telefonszámon.

Gönczi Zsolt, operatív igazgató                                    

komment

50 milliárdos élelmiszeripari és borászati beruházási pályázat utoljára ebben a ciklusban!

2018. november 20. 10:05 - Gönczi Zsolt

 50 milliárd Ft keretösszeggel megjelent a VP3-4.2.1-4.2.2-18 Mezőgazdasági termékek értéknövelése a feldolgozásban című pályázati felhívás, amely keretén belül élelmiszerfeldolgozó és borászati üzemek fejlesztésére lehet pályázni.

 A pályázat fejlesztési lehetőséget biztosít a vágópontok, tejfeldolgozók, húsüzemek, konzervüzemek, gyümölcsfeldolgozók és borászatok fejlesztésére és létrehozására, illetve energetikai korszerűsítésükre.

Az átlagos támogatási intenzitás 50%

A támogatási kérelem benyújtásának határideje és módja

A támogatási kérelmek benyújtására 2019. január 02. napjától 2021. január 04. napjáig van lehetőség.

Ezen időszak alatt az alábbi értékelési határnapokig benyújtásra került projektek kerülnek együttesen elbírálásra:

  1. január 16.

A Felhívás keretében a TEÁOR 10 és 11 besorolás szerinti - mezőgazdasági termelőnek nem minősülő mikro- és kisvállalkozás esetén kizárólag az Európai Unióról szóló Szerződés 1. számú mellékletében szereplő mezőgazdasági termékek (továbbiakban: Annex I. termék) előállítására vonatkozó – tevékenységekhez kapcsolódó, élelmiszeripari feldolgozást szolgáló projektek támogathatóak az alábbi célterületi bontásban:

Kivétel a TEÁOR 1020 (halfeldolgozás és tartósítás), TEÁOR 109 (takarmánygyártás) és TEÁOR 1102 (szőlőbor termelése) alá tartozó tevékenységek.

  1. célterület - ÉLELMISZER-FELDOLGOZÓ ÜZEMEK FEJLESZTÉSE

A mezőgazdasági termékek értéknövelése, a piacra jutást elősegítő technológiai fejlesztést célzó beruházások támogatása az élelmiszer-feldolgozás vállalati hatékonyságának növelése érdekében.

 Az adott célterülethez azok a tevékenységek tartoznak, amelyek során a fejlesztések a következő célok megvalósulását szolgálják:

  • magasabb hozzáadott értékű termékek előállítása;
  • versenyképesebb vállalati, termelési és termékstruktúra kialakítása, optimalizálása, valamint a piacra jutás elősegítése;
  • piaci keresletre és/vagy termékpálya együttműködésre alapozott kapacitás kialakítása és bővítése,
  • valamint a vidéki területeken a foglalkoztatás bővítése.

 Támogatható tevékenységek:

  • Termeléshez kapcsolódó új eszközök, gépek beszerzése, új technológiai rendszerek és kapacitások kialakítása;
  • Az anyagmozgatáshoz és/vagy raktározáshoz és/vagy csomagoláshoz kapcsolódó új eszköz beszerzése;
  • A termeléshez, a vállalatirányításhoz, a belső nyilvántartási-, és a vállalati infokommunikációs rendszerekhez kapcsolódó informatikai eszközök és szoftverek beszerzése;
  • A célterülethez tartozó tevékenységet szolgáló épületek, építmények kivitelezése.

 Választható, önállóan nem támogatható tevékenységek: 

  1. Energiahatékonyság javítására vonatkozó tevékenységek.

 Az adott célterülethez azok a tevékenységek tartoznak, melyek elsődleges célja az üzemen belüli energiahatékonyság fokozása. A célterületen belül kizárólag már meglévő létesítmények energetikai hatékonyságnövelés céljából történő felújítása és korszerűsítése valósítható meg.

  • Épületek, építmények hőtechnikai adottságainak javítása, hőveszteségének csökkentése (Utólagos külső hőszigetelés, külső nyílászáró-csere / korszerűsítés, hővisszanyerő szellőzés korszerűsítése, létesítése stb.);
  • Épületek, építmények fűtési, hűtési és használati melegvíz rendszereinek korszerűsítése (Fűtési, hűtési és használati melegvíz rendszerek korszerűsítése, hőtermelők cseréje korszerű, nagyhatásfokú berendezésekre, hűtési rendszerek energiatakarékos korszerűsítése, hulladékhő hasznosítási lehetőségek kiaknázása stb.);
  • Világítási rendszerek korszerűsítése (Fényforrások, világítótestek cseréje. Kül- és beltéri világítási rendszerek korszerűsítése, és az ehhez kapcsolódó az igényekhez térben és időben alkalmazkodó műszaki megoldások kialakítása, amennyiben energia-megtakarítást eredményeznek stb.);
  • Technológiai folyamatok, gépek, berendezések energetikai korszerűsítése. Épületgépészeti fejlesztések, új, energiatakarékos technológiák kiépítése, energiatakarékos berendezések beszerzése. 
  1. Egyéb környezetterhelést csökkentő tevékenységek.

 Az adott célterülethez azok a tevékenységek tartoznak, melyek elsődleges célja az üzemen belüli környezeti erőforrás-hatékonyság fokozása.

  • Üzemi infrastruktúra és működés anyag- és víztakarékosságát, valamint emisszió-csökkentését célzó korszerűsítések, új módszerek bevezetése (pl. melléktermékek és hulladékok fokozottabb hasznosítása, csomagolás korszerűsítése az anyagfelhasználás
  • csökkentésével, illetve környezetbarát anyaghasználattal, környezetbarát megoldásokkal, szennyvízkezelés és újrahasznosítás fejlesztése, technológiai veszteségek csökkentése stb.);
  • Az erőforrásokkal való hatékonyabb gazdálkodáshoz szükséges mérő-, ellenőrző és regisztráló rendszerek kiépítése, fejlesztése stb. 
  1. Megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazása.

 Az adott célterülethez azok a tevékenységek tartoznak, melyek célja a gazdasági-termelési folyamatok és az üzemen belüli építmények energiaigényének fedezése megújuló energia előállításával. A megvalósítandó megújuló energiaforrást hasznosító berendezés termelési kapacitása igazolhatóan legfeljebb annyi lehet, amennyi a kapcsolódó üzem/üzemrész átlagos éves kombinált hőenergia- és villamosenergia-fogyasztásának kielégítéséhez elegendő. A villamos energia hálózatba történő értékesítése engedélyezett, de a hálózatba betáplált elektromos energia éves mennyisége nem haladhatja meg az üzem éves energiafogyasztását.

  • Fűtési/hűtési energiaigény részbeni vagy teljes kielégítése megújuló energiaforrásból (napkollektor-, szilárd biomassza alapú és hőszivattyús rendszerek telepítése, geotermikus energia használata stb.);
  • Használati melegvíz igény részbeni vagy teljes kielégítése megújuló energiaforrásból (napkollektor-, szilárd biomassza alapú és hőszivattyús rendszerek telepítése, geotermikus energia használata stb.);
  • Gazdasági-termelési folyamat közvetlen hőigényének részbeni vagy teljes kielégítése megújuló energiaforrásból (napkollektor-, szilárd biomassza alapú és hőszivattyús rendszerek telepítése, geotermikus energia használata stb.);
  • Villamosenergia termelés (biogáz termelés, napelemes rendszer kialakítása stb.).

 Pályázok köre 

  1. célterület – Élelmiszer-feldolgozó üzemek fejlesztése

 Mezőgazdasági termelő, aki abban az esetben jogosult a támogatásra, amennyiben:

  • a támogatási kérelem benyújtását megelőző, vagy amennyiben erre vonatkozóan nem rendelkezik adatokkal, az ezt megelőző teljes lezárt üzleti évben árbevételének legalább 50%-a mezőgazdasági tevékenységből származott. A mezőgazdasági tevékenységből származó nettó árbevétel és annak nettó árbevételhez viszonyított arányának kiszámítását a Felhívás 6. számú mellékletében szereplő képlet alkalmazásával kell elvégezni;
  • a támogatási kérelemmel érintett tevékenysége Annex I. termék feldolgozására irányul.

 Mezőgazdasági termelőnek nem minősülő mikro- és kisvállalkozás, amely abban az esetben jogosult a támogatásra, amennyiben:

  • a támogatási kérelem benyújtását megelőző utolsó teljes lezárt üzleti évvel rendelkezik;
  • a támogatási kérelemmel érintett tevékenysége Annex I. termék feldolgozására irányul;
  • a támogatási kérelemmel érintett tevékenységgel kizárólag Annex I. terméket állít elő;

 Támogatás mértéke, összege:

  • célterület: max: 500 millió Ft
  • célterület: max: 200 millió Ft

 Támogatás összege:

  • Közép-Magyarországi Régió:   40%
  • Egyéb régió:                                50%

  1. célterület – BORÁSZATI ÜZEMEK FEJLESZTÉSE

Borászati gépek, technológiai berendezések beszerzése, építéssel járó fejlesztési beruházások.

 Támogatható tevékenységek:

  • Szőlőfeldolgozáshoz, mustkezeléshez, bor-, pezsgő-, illetve habzó bor készítéséhez, bor-, pezsgő-, illetve habzó bor kezeléséhez, tárolásához, érleléséhez és kiszereléséhez kapcsolódó új eszközök, gépek beszerzése, új technológiai rendszerek és kapacitások kialakítása; és/vagy
  • a célterülethez tartozó tevékenységet szolgáló épületek, építmények kivitelezése. 

  1. célterület – Borászati üzemek fejlesztése 

Mezőgazdasági termelő, aki abban az esetben jogosult a támogatásra, amennyiben:

  • a támogatási kérelem benyújtását megelőző, vagy amennyiben erre vonatkozóan nem rendelkezik adatokkal, az ezt megelőző teljes lezárt üzleti évben árbevételének legalább 50%-a mezőgazdasági tevékenységből származott. A mezőgazdasági tevékenységből származó nettó árbevétel és annak nettó árbevételhez viszonyított arányának kiszámítását a Felhívás 6. számú mellékletében szereplő képlet alkalmazásával kell elvégezni;
  • a támogatási kérelemmel érintett tevékenységhez Annex I. (0806 10 90, 2204, 2209, 2307, 2308 árucsoportba tartozó) borászati termékeket használ fel;
  • a támogatási kérelemmel érintett tevékenysége kizárólag Annex I. (2204, 2209, 2307, 2308 árucsoportba tartozó) borászati termék előállítására, kiszerelésére és tárolására irányul.

Mezőgazdasági termelőnek nem minősülő mikro- és kisvállalkozás, amely abban az esetben jogosult a támogatásra, amennyiben:

  • a támogatási kérelem benyújtását megelőző utolsó teljes lezárt üzleti évvel rendelkezik;
  • a támogatási kérelemmel érintett tevékenységhez Annex I. (0806 10 90, 2204, 2209, 2307, 2308 árucsoportba tartozó) borászati termékeket használ fel;
  • a támogatási kérelemmel érintett tevékenysége kizárólag Annex I. (2204, 2209, 2307, 2308 árucsoportba tartozó) borászati termék előállítására, kiszerelésére és tárolására irányul.

Támogatás mértéke, összege:

  • célterület: 0-200 millió ft 

Támogatás összege:

  • Közép-Magyarországi Régió:    40%
  • Egyéb régió:                                  50%

A támogatási kérelem benyújtásának határideje és módja

A támogatási kérelmek benyújtására 2019. január 02. napjától 2021 január 4. napjáig van lehetőség.

Ezen időszak alatt az alábbi értékelési határnapokig benyújtásra került projektek kerülnek együttesen elbírálásra:

  1. január 16.
  2. január 30.
  3. március 4.

 A pályázati felhívás itt érhető el.

Felmerülő kérdés, illetve igény esetén, kérjük keressen minket az alábbi elérhetőségek egyikén: gonczi.zsolt@fnti.hu vagy +36 20 377 9200-as telefonszámon.

Gönczi Zsolt, operatív igazgató                

komment

Borászati beruházási pályázat 2018 őszén utoljára ebben a ciklusban!

2018. szeptember 06. 11:13 - Gönczi Zsolt

2018 őszén 50 milliárd forintos keretösszeggel újra lehetséges lesz a Vidékfejlesztési Program keretében borászati beruházások támogatására pályázni.

Az átlagos támogatási intenzitás 50% lesz. 

A támogatási kérelmek benyújtására 2018. december 10. napjától 2020. december 9. napjáig van lehetőség.

Ezen időszak alatt az alábbi értékelési határnapokig benyújtásra került projektek kerülnek együttesen elbírálásra:

  1. január 10.
  2. február 11.
  3. március 11.
  4. június 10.

Felmerülő kérdés, illetve igény esetén, kérjük keressen minket az alábbi elérhetőségek egyikén: gonczi.zsolt@fnti.hu vagy +36 20 377 9200-as telefonszámon.

Gönczi Zsolt, operatív igazgató

komment

Élelmiszeripari beruházási pályázat 2018 őszén utoljára ebben a ciklusban!

2018. szeptember 06. 11:08 - Gönczi Zsolt

2018 őszén 50 milliárd forintos keretösszeggel újra lehetséges lesz a Vidékfejlesztési Program keretében élelmiszeripari beruházások támogatására pályázni.

Az átlagos támogatási intenzitás 50% lesz. 

A Felhívás keretében a TEÁOR 10 és 11 besorolás szerinti - mezőgazdasági termelőnek nem minősülő mikro- és kisvállalkozás esetén kizárólag az Európai Unióról szóló Szerződés 1. számú mellékletében szereplő mezőgazdasági termékek (továbbiakban: Annex I. termék) előállítására vonatkozó – tevékenységekhez kapcsolódó, élelmiszeripari feldolgozást szolgáló projektek támogathatóak az alábbi célterületi bontásban:

Kivétel a TEÁOR 1020 (halfeldolgozás és tartósítás), TEÁOR 109 (takarmánygyártás) és TEÁOR 1102 (szőlőbor termelése) alá tartozó tevékenységek.

  1. célterület - ÉLELMISZER-FELDOLGOZÓ ÜZEMEK FEJLESZTÉSE

A mezőgazdasági termékek értéknövelése, a piacra jutást elősegítő technológiai fejlesztést célzó beruházások támogatása az élelmiszer-feldolgozás vállalati hatékonyságának növelése érdekében.

Az adott célterülethez azok a tevékenységek tartoznak, amelyek során a fejlesztések a következő célok megvalósulását szolgálják:

  • magasabb hozzáadott értékű termékek előállítása;
  • versenyképesebb vállalati, termelési és termékstruktúra kialakítása, optimalizálása, valamint a piacra jutás elősegítése;
  • piaci keresletre és/vagy termékpálya együttműködésre alapozott kapacitás kialakítása és bővítése,
  • valamint a vidéki területeken a foglalkoztatás bővítése.

Támogatható tevékenységek:

  • Termeléshez kapcsolódó új eszközök, gépek beszerzése, új technológiai rendszerek és kapacitások kialakítása;
  • Az anyagmozgatáshoz és/vagy raktározáshoz és/vagy csomagoláshoz kapcsolódó új eszköz beszerzése;
  • A termeléshez, a vállalatirányításhoz, a belső nyilvántartási-, és a vállalati infokommunikációs rendszerekhez kapcsolódó informatikai eszközök és szoftverek beszerzése;
  • A célterülethez tartozó tevékenységet szolgáló épületek, építmények kivitelezése.

Választható, önállóan nem támogatható tevékenységek:

  1. Energiahatékonyság javítására vonatkozó tevékenységek.

Az adott célterülethez azok a tevékenységek tartoznak, melyek elsődleges célja az üzemen belüli energiahatékonyság fokozása. A célterületen belül kizárólag már meglévő létesítmények energetikai hatékonyságnövelés céljából történő felújítása és korszerűsítése valósítható meg.

  • Épületek, építmények hőtechnikai adottságainak javítása, hőveszteségének csökkentése (Utólagos külső hőszigetelés, külső nyílászáró-csere / korszerűsítés, hővisszanyerő szellőzés korszerűsítése, létesítése stb.);
  • Épületek, építmények fűtési, hűtési és használati melegvíz rendszereinek korszerűsítése (Fűtési, hűtési és használati melegvíz rendszerek korszerűsítése, hőtermelők cseréje korszerű, nagyhatásfokú berendezésekre, hűtési rendszerek energiatakarékos korszerűsítése, hulladékhő hasznosítási lehetőségek kiaknázása stb.);
  • Világítási rendszerek korszerűsítése (Fényforrások, világítótestek cseréje. Kül- és beltéri világítási rendszerek korszerűsítése, és az ehhez kapcsolódó az igényekhez térben és időben alkalmazkodó műszaki megoldások kialakítása, amennyiben energia-megtakarítást eredményeznek stb.);
  • Technológiai folyamatok, gépek, berendezések energetikai korszerűsítése. Épületgépészeti fejlesztések, új, energiatakarékos technológiák kiépítése, energiatakarékos berendezések beszerzése.

  1. Egyéb környezetterhelést csökkentő tevékenységek.

Az adott célterülethez azok a tevékenységek tartoznak, melyek elsődleges célja az üzemen belüli környezeti erőforrás-hatékonyság fokozása.

  • Üzemi infrastruktúra és működés anyag- és víztakarékosságát, valamint emisszió-csökkentését célzó korszerűsítések, új módszerek bevezetése (pl. melléktermékek és hulladékok fokozottabb hasznosítása, csomagolás korszerűsítése az anyagfelhasználás
  • csökkentésével, illetve környezetbarát anyaghasználattal, környezetbarát megoldásokkal, szennyvízkezelés és újrahasznosítás fejlesztése, technológiai veszteségek csökkentése stb.);
  • Az erőforrásokkal való hatékonyabb gazdálkodáshoz szükséges mérő-, ellenőrző és regisztráló rendszerek kiépítése, fejlesztése stb.

  1. Megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazása.

Az adott célterülethez azok a tevékenységek tartoznak, melyek célja a gazdasági-termelési folyamatok és az üzemen belüli építmények energiaigényének fedezése megújuló energia előállításával. A megvalósítandó megújuló energiaforrást hasznosító berendezés termelési kapacitása igazolhatóan legfeljebb annyi lehet, amennyi a kapcsolódó üzem/üzemrész átlagos éves kombinált hőenergia- és villamosenergia-fogyasztásának kielégítéséhez elegendő. A villamos energia hálózatba történő értékesítése engedélyezett, de a hálózatba betáplált elektromos energia éves mennyisége nem haladhatja meg az üzem éves energiafogyasztását.

  • Fűtési/hűtési energiaigény részbeni vagy teljes kielégítése megújuló energiaforrásból (napkollektor-, szilárd biomassza alapú és hőszivattyús rendszerek telepítése, geotermikus energia használata stb.);
  • Használati melegvíz igény részbeni vagy teljes kielégítése megújuló energiaforrásból (napkollektor-, szilárd biomassza alapú és hőszivattyús rendszerek telepítése, geotermikus energia használata stb.);
  • Gazdasági-termelési folyamat közvetlen hőigényének részbeni vagy teljes kielégítése megújuló energiaforrásból (napkollektor-, szilárd biomassza alapú és hőszivattyús rendszerek telepítése, geotermikus energia használata stb.);
  • Villamosenergia termelés (biogáz termelés, napelemes rendszer kialakítása stb.).

Pályázok köre

  1. célterület – Élelmiszer-feldolgozó üzemek fejlesztése

Mezőgazdasági termelő, aki abban az esetben jogosult a támogatásra, amennyiben:

  • a támogatási kérelem benyújtását megelőző, vagy amennyiben erre vonatkozóan nem rendelkezik adatokkal, az ezt megelőző teljes lezárt üzleti évben árbevételének legalább 50%-a mezőgazdasági tevékenységből származott. A mezőgazdasági tevékenységből származó nettó árbevétel és annak nettó árbevételhez viszonyított arányának kiszámítását a Felhívás 6. számú mellékletében szereplő képlet alkalmazásával kell elvégezni;
  • a támogatási kérelemmel érintett tevékenysége Annex I. termék feldolgozására irányul.

Mezőgazdasági termelőnek nem minősülő mikro- és kisvállalkozás, amely abban az esetben jogosult a támogatásra, amennyiben:

  • a támogatási kérelem benyújtását megelőző utolsó teljes lezárt üzleti évvel rendelkezik;
  • a támogatási kérelemmel érintett tevékenysége Annex I. termék feldolgozására irányul;
  • a támogatási kérelemmel érintett tevékenységgel kizárólag Annex I. terméket állít elő;

Támogatás mértéke, összege:

  • célterület: 0-500 millió ft

Támogatás összege:

  • Közép-Magyarországi Régió:    40%
  • Egyéb régió:                                  50%

A támogatási kérelem benyújtásának határideje és módja

A támogatási kérelmek benyújtására 2018. december 10. napjától 2020. december 9. napjáig van lehetőség.

Ezen időszak alatt az alábbi értékelési határnapokig benyújtásra került projektek kerülnek együttesen elbírálásra:

  1. január 10.
  2. február 11.
  3. március 11.
  4. június 10.

Felmerülő kérdés, illetve igény esetén, kérjük keressen minket az alábbi elérhetőségek egyikén: gonczi.zsolt@fnti.hu vagy +36 20 377 9200-as telefonszámon.

Gönczi Zsolt, operatív igazgató                                    

komment

Újra beadhatok a pályázatok a KKV-k eszközbeszerzését támogató felhívásra

2018. augusztus 22. 22:15 - Gönczi Zsolt

Ismét megnyílt a lehetőség a kis-és középvállalkozások számára, hogy támogatási igényt nyújtsanak be a rendkívül népszerű GINOP-2.1.8-17A KKV-k versenyképességének növelése adaptív technológiai innováció révén” című felhívásra.

A pályázatok benyújtásának új határideje 2018. szeptember 27, 12:00.

Az igényelhető támogatás összegét a korábbi duplájára, 30 millió forintra növelték. 

A pályázat újraindítása mellett több módosítás is történt a felhívásban, például:

  • a végső beadási határidő 2018. szeptember 27-re változott,
  • a legmagasabb támogatási összeg a korábbi 15 millió helyett 30 millió forintra nőtt.

A változok részletes jegyzéke itt olvasható.

A felhívás olyan eszközök, immateriális javak beszerzését támogatja, amelyek

  • a támogatást igénylő vállalkozásnál a támogatási kérelem benyújtásakor nem álltak rendelkezésre és beszerzésük révén a támogatást igénylő vállalkozásnál
    • új vagy lényegesen módosított termék, szolgáltatás, eljárás jön létre,
    • új vagy lényegesen módosított eljárás, technológia alkalmazására, piaci bevezetésére kerül sor.

A támogatási kérelmeket azok a mikro-, kis- és középvállalkozások nyújthatják be, melyek:

  • rendelkeznek legalább 1 lezárt, teljes üzleti évvel
  • előző éves átlagos statisztikai állományi létszáma legalább 1 fő volt
  • Magyarországon székhellyel rendelkező kettős könyvvitelt vezető gazdasági társaságok, vagy az Európai gazdasági Térség területén székhellyel és Magyarországon fiókteleppel rendelkező kettős könyvvitelt vezető gazdasági társaságok fióktelepei
  • nem tartoznak az EVA hatálya alá.
  • Budapest és Pest megyén kívüli székhelyen vagy telephelyen, fióktelepen valósítják meg beruházásukat

Gazdálkodási formakód szerint:

  • 113 Korlátolt felelősségű társaság
  • 114 Részvénytársaság
  • 116 Közkereseti társaság
  • 117 Betéti társaság
  • 226 Külföldi vállalkozás magyarországi fióktelepe

Az alábbi tevékenységek támogathatóak:

  • eszközbeszerzés: új eszközök és felszerelések, valamint kapcsolódó szállítás és üzembe helyezés, betanítás költségek
  • immateriális javak beszerzése: szoftverek beszerzése, gyártási licenc beszerzése, know-how beszerzés

Az igényelhető támogatási összeg:

  • minimum 5 millió forint,
  • maximum 30 millió

Maximum a teljes projekt 50%-a lehet vissza nem térítendő támogatás.

A projekt keretében igényelt támogatása nem haladhatja meg a támogatási kérelem benyújtását megelőző jóváhagyott (közgyűlés, taggyűlés, illetve a tulajdonosok által jóváhagyott), legutolsó lezárt, teljes üzleti év éves beszámoló szerinti árbevétel összegét

A Felhívás keretében támogatott projektek esetében az utófinanszírozású tevékenységekre a vissza nem térítendő támogatás vonatkozásában igénybe vehető támogatási előleg maximális mértéke a megítélt támogatás 75 %-a lehet.

A pályázati felhívás itt érhető el!

Felmerülő kérdés, illetve igény esetén, kérjük keressen minket az alábbi elérhetőségek egyikén: gonczi.zsolt@fnti.hu vagy +36 20 377 9200-as telefonszámon.

Gönczi Zsolt, operatív igazgató

komment

Szeptembertől jelentősen átalakul a pályázati piac!

2018. augusztus 21. 09:28 - Gönczi Zsolt

A Kormány a megszűnt támogatásoktól elvont pénzeket olyan programokhoz csoportosítják át, amelyeknél jelentős volt a túljegyzés.

Előre láthatóan szeptember végével felfüggesztik a GINOP-2.1.2-es kutatás fejlesztési pályázatot, miután 21 milliárd forinttal csökkent a támogatási keret. A felszabaduló összeget a GINOP-2.1.8 adaptív innováció pályázatra tette át a hatóság. Ez a pályázat jelenleg be van zárva, de várhatóan újra meg fogják nyitni és ezúttal is 15 millió forintot lehetett kérni új eszköz beszerzésére.

A képzési pályázatoknál 5 milliárd forintot helyeztek át a nagyvállalati képzési pályázatból a kkv-kat támogató kiírásra. A nagyvállalatoknak szánt keretösszeg ezáltal 13,52 milliárd forintra csökkent, ezért sem ment azonban öldöklő harc, az eddig beérkezett kérelmek összege mindössze 6,8 milliárd forint. A kkv-knak viszont jól jön a keretemelés, hiszen eddig 15,5 milliárd forint értékben vannak bent kérelmek a 13 milliárd forint értékű keretre, amely így 18 milliárdra bővül.

Szeptembertől teljesen új, nulla százalékos hitelprogram lesz elérhető 59,63 milliárd forint értékben.A kkv-k kamatmentesen tudnak tíz százalék önerővel akár 50 millió forintot felvenni hétéves futamidőre. A konstrukció a kezdő, most induló cégeket is támogatja, ők 25 millió forintot igényelhetnek. A hitel egyik legfontosabb jellemzője, hogy a megvásárlandó eszközt elegendő fedezetbe vonni, nincs szükség egyéb kiegészítő biztosítékra. Első körben akár 1500-2000 cég is pénzhez juthat, de ha túl sokan jelentkeznek, további átcsoportosítások útján növelhető lesz a keretösszeg.

Az élelmiszeripari projekteket támogató kiírást 11 milliárd forinttal karcsúsították meg, a felszabaduló pénzt a jelenleg zárva lévő, de túljegyzett GINOP-1.2.1-es kapacitásbővítő pályázatra terelték. Várhatóan a keret átcsoportosítása tovább folytatódik, mivel az élelmiszeripari pályázatra évek óta kevesen jelentkeznek a szigorú feltételek miatt. Várhatóan  két megoldás jöhet szóba: a fel nem használt keretet tovább csökkenteni és korábbi népszerű pályázatokat újra megnyitni vagy bővíteni az élelmiszeripari pályázat célközönségét a kisvállalkozásokkal.

Igény esetén cégünk a pályázat elkészítése mellett teljeskörű szolgáltatást tud nyújtani a szükséges szakemberek biztosítása révén.

Felmerülő kérdés, illetve igény esetén, kérjük keressen minket az alábbi elérhetőségek egyikén: gonczi.zsolt@fnti.hu vagy +36 20 377 9200-as telefonszámon.

Gönczi Zsolt, operatív igazgató

komment

4,5 milliárd forint önkormányzati bölcsődék fejlesztésére

2018. augusztus 14. 09:54 - Gönczi Zsolt

A Pest megyei önkormányzati tulajdonú bölcsődei ellátást nyújtó intézmények fejlesztését támogató pályázati kiírás jelent meg 4,5 milliárd forint keretösszeg erejéig.

 A PM a Pest megye fejlesztését szolgáló 80 milliárd forintos támogatási programja idei negyedik pályázati kiírásának célja, hogy a megye területén található, helyhiánnyal küzdő, továbbá elavult, leromlott műszaki állapotban lévő önkormányzati tulajdonú bölcsődék intézményi infrastruktúráját fejlessze azért, hogy mind a hozzáférést a bölcsődei ellátáshoz, mind a bölcsődei ellátást nyújtó intézmények, szolgáltatások minőségét javítsa és ezáltal is támogassa a bölcsődés korú kisgyermeket nevelő szülők munkavállalását.

A támogatásokból lehetőség nyílik arra, hogy férőhelybővítéssel együtt újítsák fel, bővítsék, építsék át az önkormányzati tulajdonú bölcsődéket, valamint szakmai eszközök, berendezések beszerzésére is.

A rendelkezésre álló 4,5 milliárd forint támogatási keretből felújításra minimum 10, maximum 100 millió forint, új bölcsőde építésénél pedig minimum 60, maximum 400 millió forint igényelhető.

A bölcsődefejlesztésre irányuló támogatási kérelmeket szeptember 10-én reggel 8 órától nyújthatják be a pályázók a www.allamkincstar.gov.hu oldalon.

A pályázati kiírás itt letölthető.

Igény esetén cégünk a pályázat elkészítése mellett teljeskörű szolgáltatást tud nyújtani a szükséges szakemberek biztosítása révén.

Felmerülő kérdés, illetve igény esetén, kérjük keressen minket az alábbi elérhetőségek egyikén: gonczi.zsolt@fnti.hu vagy +36 20 377 9200-as telefonszámon.

Gönczi Zsolt, operatív igazgató

komment

NFA-2018-KKV Pályázati felhívás mikro-, kis- és középvállalkozások munkahelyteremtő beruházásainak támogatására

2018. július 23. 13:20 - Gönczi Zsolt

 Jelen Felhívás célja a KKV-k fejlődésének, gazdaságban betöltött szerepének, piaci pozíciójának javítása érdekében az – új munkahelyek létrehozását eredményező – munkahelyteremtő beruházások támogatása.

A pályázat benyújtásának határideje

A pályázatot 2018. július 23-tól 2018. szeptember 10-ig lehet benyújtani.

 Támogatható tevékenységek:

  • Új eszközök, gépek beszerzése,
  • immateriális javak költségei,
  • továbbá ingatlan vásárlása (Ingatlan esetében olyan ingatlan vásárlása fogadható el, amely újonnan kerül a vállalkozás mérlegébe, vagyis a vállalkozás használatában még nem állt)  
  • tárgyi eszközökhöz,
  • épületekhez kapcsolódó bérleti díjak,
  • lízing költségek,
  • új épület /épületrész felépítésével kapcsolatos építési

Pályázok köre

 A pályázaton kizárólag Magyarországon székhellyel vagy az Európai Gazdasági Térség (EGT) területén székhellyel és Magyarországon telephellyel, fiókteleppel rendelkező KKV vehet részt az alábbi jogszabályok szerint:

  • a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) szerinti gazdasági társaság, valamint egyes jogi személyek vállalata,
  • a külföldi székhelyű vállalkozások magyarországi fióktelepeiről és kereskedelmi képviseleteiről szóló 1997. évi CXXXII. törvény szerinti fióktelep,
  • a szövetkezetekről szóló 2006. évi X. törvény szerinti szövetkezet,
  • az egyéni vállalkozóról és az egyéni cégről szóló 2009. évi CXV. törvény (a továbbiakban: Evtv.) szerinti egyéni vállalkozó.

 Pályázni csak olyan beruházással lehet az ország bármely településéből, amely esetében a pályázó:

 a beruházást legkorábban a támogatási igény benyújtását követő napon kezdi meg,

  1. beruházásban érintett telephelye a cégnyilvántartásban, egyéni vállalkozók esetében az egyéni vállalkozók egységes nyilvántartásában/vállalkozói igazolványban telephelyként bejegyezve szerepel,8 továbbá legalább egy lezárt teljes üzleti évvel rendelkező vállalkozásnak minősül,
  2. beruházása eredményeként tervezett új, vagy bővítésre kerülő tevékenység a tevékenységei között szerepel,
  3. legkésőbb 2019. október 31-ig a beruházást megvalósítja és a támogatás kifizetésére vonatkozó elszámolását legkésőbb 2019. november 8-ig benyújtja (ez a feltétel új épület, épületrész építésére vonatkozóan is érvényes),
  4. a beruházásban érintett telephelyen legalább 2 fő, teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállaló számára létesít új munkahelyet,
  5. építési beruházás esetén az építési hatóság igazolása arról, hogy az építési tervdokumentációt engedélyeztetésre átvette (a jogerős hatósági engedély a pályázat benyújtásakor nem szükséges, ez a hatósági szerződés megkötésének feltétele),
  6. üzleti tervében kellően alátámasztja a stabil piaci háttér meglétét, a tervezett foglalkoztatás megalapozottságát, a beruházás finanszírozási hátterét,
  7. meggyőzően bemutatja a tervezett tevékenység során bevezetésre kerülő technika, technológia korszerűségét, a szolgáltatás hasznosságát,
  8. a támogatás felhasználása során vállalja a közbeszerzésre vonatkozó jogszabály és ebből adódó kötelezettség betartását, amennyiben közbeszerzés a fejlesztését érinti, és valódi versenyt biztosító eljárást alkalmaz (a közbeszerzési kötelezettségre vonatkozó részletes tájékoztatás az ÁÚF 4. fejezetében található),
  9. a beruházás befejezését követően – a beszerzési értéktől függetlenül – nyilvántartja, aktiválja a megvalósított fejlesztést, a támogatásból beszerzett tárgyi eszközöket és immateriális javakat.

 Támogatás mértéke:

Új munkahelyeként 1,5 millió Ft. Ezen kívül az alábbi kiegészítő támogatásokra lehet pályázni:

  1. amennyiben a beruházás befejezését követően a kormányhivatalok foglalkoztatásért felelős szervezeti egységeinél nyilvántartásban lévő kiközvetített az Flt. 58. § (5) bekezdés d) pontja szerinti álláskereső foglalkoztatására vállalkozik a pályázó, új munkahelyeként 700 ezer Ft, vagy
  2. amennyiben a beruházás befejezését követően a kormányhivatalok foglalkoztatásért felelős szervezeti egységeinél nyilvántartásban lévő kiközvetített olyan álláskereső foglalkoztatására vállalkozik a pályázó, aki a foglalkoztatást megelőző 12 hónapban kizárólag közfoglalkoztatási jogviszony keretében volt foglalkoztatva, új munkahelyeként 1,5 millió Ft,
  3. amennyiben a beruházás befejezését követően hatodik életévét be nem töltött gyermekét saját háztartásában nevelő nő12 foglalkoztatását vállalja, új munkahelyeként 1,5 millió Ft,
  4. amennyiben a beruházás a kedvezményezett járások besorolásáról szóló 290/2014. (XI. 26.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Kjbr.), valamint a kedvezményezett települések besorolásáról és a besorolás feltételrendszeréről szóló 105/2015. (IV. 23.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ktbr.) alapján kedvezményezett járásban vagy kedvezményezett településen valósul meg, új munkahelyeként további 400 ezer Ft, (ez a kiegészítő támogatás halmozható az a), b) és c) pontban foglalt kiegészítő támogatásokkal is, míg az a), b) és c) pontban foglalt kiegészítő támogatások vagylagosan igényelhetők).

 A regionális beruházási támogatás esetén a támogatás mértéke legfeljebb 120 millió Ft, a Kjbr., valamint a Ktbr. alapján a kedvezményezett járásokban, településeken megvalósuló beruházáshoz legfeljebb 240 millió Ft támogatás igényelhető.

 A támogatás intenzitása – más állami támogatásokkal együtt – nem haladhatja meg az elszámolható beruházási költségeknek az Átr. 25. § (1) és (2) bekezdésében meghatározott, régiónként eltérő %-os mértékét az alábbiak szerint: 

  1. az Észak-Magyarország, az Észak-Alföld, a Dél-Alföld és a Dél-Dunántúl régiókban 50%,
  2. a Közép-Dunántúl régióban 35%,
  3. a Nyugat-Dunántúl régióban 25%,
  4. a Közép-Magyarország régióban
  • Abony, Alsónémedi, Áporka, Aszód, Bag, Bernecebaráti, Cegléd, Csemő, Dabas, Domony, Dömsöd, Dunaharaszti, Ecser, Érd, Farmos, Felsőpakony, Galgagyörk, Galgahévíz, Galgamácsa, Göd, Gödöllő, Gyál, Gyömrő, Halásztelek, Hévízgyörk, Iklad, Ipolydamásd, Ipolytölgyes, Jászkarajenő, Kartal, Kemence, Kiskunlacháza, Kisnémedi, Kocsér, Kóspallag, Kőröstetétlen, Letkés, Lórév, Maglód, Makád, Márianosztra, Mikebuda, Monor, Nagybörzsöny, Nagykáta, Nagykőrös, Nagytarcsa, Nyársapát, Ócsa, Örkény, Pécel, Perőcsény, Péteri, Püspökhatvan, Püspökszilágy, Ráckeve, Szentmártonkáta, Szigetbecse, Szigetszentmiklós, Szob, Szokolya, Sződliget, Táborfalva, Tápióbicske, Tápiógyörgye, Tápióság, Tápiószele, Tápiószentmárton, Tápiószőlős, Tatárszentgyörgy, Tésa, Törtel, Tura, Újhartyán, Újszilvás, Üllő, Vác, Váckisújfalu, Valkó, Vámosmikola, Vecsés, Verőce, Verseg és Zebegény településeken 35%, valamint
  • Piliscsaba és Pilisjászfalu településeken 20%.

 A területi besorolásonként meghatározott támogatási intenzitások a kisvállalkozások beruházásai esetében 20 százalékponttal, a középvállalkozások beruházásai esetében 10 százalékponttal növelhetők.

 Fenntartási kötelezettség

 A munkáltató vállalja, hogy a beruházással létrehozott kapacitásokat, szolgáltatásokat az eredeti foglalkoztatási célnak megfelelően a beruházás befejezésétől (üzembe helyezés időpontjától) számított 3 évig folyamatosan fenntartja és működteti az érintett térségben.

 Foglalkoztatási kötelezettség

 A munkáltató vállalja, hogy a beruházás befejezését követő 90 napon belül a tervezett teljes létszámbővítést megvalósítja a fejlesztéssel érintett telephelyen és a létszámbővítés eredményeként felvett többletlétszámára együttesen legalább 2 éves folyamatos foglalkoztatási kötelezettséget vállal (éves átlagos statisztikai állományi létszámot megtartva).

 A pályázathoz csatolandó egyéb dokumentumok: 

  1. Gazdasági társaság vagy egyéni cég esetén:
  2. cégbíróság által kiadott 30 napnál nem régebbi cégkivonat, vagy
  3. Céginformációs Szolgálat által kiadott hiteles, 30 napnál nem régebbi cégkivonat, vagy
  4. a hatályos cégkivonat a munkaadó által elkészített olyan másolata, amelyet a pályázó „az eredetivel mindenben megegyező és a kiállítás napja óta nem változott” jelzéssel, az aláírási címpéldánynak megfelelően aláírással és – ha azzal rendelkezik – pecséttel lát el
  5. A támogatást igénylő hivatalos képviselőjének eredeti – a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi VI. törvény 9. §-a szerinti – aláírási címpéldánya vagy ügyvéd által ellenjegyzett aláírás-minta.
  6. Abban az esetben, ha a pályázó a köztartozásmentes adózói adatbázisban nem szerepel, akkor az állami adó- és vámhatóság 30 napnál nem régebbi igazolás másolata arra vonatkozóan, hogy a pályázónak az állami adó- és vámhatóságnál lejárt köztartozása nincs.
  7. A beruházásban érintett telephelyre vonatkozó telepengedély, működési engedély – ezek hiányában az illetékes hatóság igazolása arról, hogy a kérelmet engedélyeztetésre átvette,* bérelt telephely esetén a bérleti szerződés másolata, továbbá az ÁÚF 3. pontjában felsorolt esetek érvényesülése esetén a felsorolt dokumentumok, igazolások.
  8. Építési beruházás esetén építési engedély vagy annak hiányában az építési hatóság igazolása arról, hogy az építési tervdokumentációt engedélyeztetésre átvette*.

Akkor is lehet pályázni, ha az építési engedély már rendelkezésre áll, de a pályázó még nem kezdte el a beruházást.

  1. A beruházás keretében beszerzésre kerülő tárgyi eszközök, immateriális javak esetén minden költségtétel alátámasztására független17 árajánlatot adó által kiállított 1 db érvényes árajánlat. (Ingatlanvásárlás esetén értékbecsléssel lehetséges a tervezett vételár alátámasztása, melyet a pályázathoz szükséges csatolni.)
  2. A pályázatban megjelölt saját forrás összegének és formájának rendelkezésre állásáról számlavezető pénzintézet igazolása és/vagy hitel esetén az erről szóló szerződés (ld: ÁÚF 14. pont).
  3. Amennyiben a saját forrás és az állami támogatás(ok) együttes összegén kívül a beruházáshoz bankhitelt kíván igénybe venni (amelyet az 2. sz. adatlap 3. pontjában lévő táblázatban fel kell tüntetni), a hitelt nyújtó pénzintézet hitelígérvénye.
  4. A pályázat benyújtásakor a 2016. és a 2017. évi mérleg és eredmény kimutatás másolata, egyéni vállalkozó esetében a személyi jövedelemadó bevallás másolata a pályázat benyújtását megelőző két évre vonatkozóan.
  5. Az ÁÚF 3. pontjában foglaltak alapján a megfelelő dokumentumok, továbbá a beruházással érintett telephely elektronikus tulajdoni lap másolata.

Felmerülő kérdés, illetve igény esetén, kérjük keressen minket az alábbi elérhetőségek egyikén: gonczi.zsolt@fnti.hu vagy +36 20 377 9200-as telefonszámon.

Gönczi Zsolt, operatív igazgató

komment

Utolsó alkalom! - Élelmiszeripari és borászati beruházási pályázat 2018 őszén!

2018. július 17. 14:33 - Gönczi Zsolt

2018 őszén 50 milliárd forintos keretösszeggel újra lehetséges lesz a Vidékfejlesztési Program keretében élelmiszeripari és borászati beruházások támogatására pályázni. A várható átlagos támogatási intenzitás 50% lesz. 

A Felhívás keretében a TEÁOR 10 és 11 besorolás szerinti - mezőgazdasági termelőnek nem minősülő mikro- és kisvállalkozás esetén kizárólag az Európai Unióról szóló Szerződés 1. számú mellékletében szereplő mezőgazdasági termékek (továbbiakban: Annex I. termék) előállítására vonatkozó – tevékenységekhez kapcsolódó, élelmiszeripari feldolgozást szolgáló projektek támogathatóak az alábbi célterületi bontásban:

Kivétel a TEÁOR 1020 (halfeldolgozás és tartósítás), TEÁOR 109 (takarmánygyártás) és TEÁOR 1102 (szőlőbor termelése) alá tartozó tevékenységek.

  1. A) A mezőgazdasági termékek értéknövelése, a piacra jutást elősegítő technológiai fejlesztést célzó beruházások támogatása az élelmiszer-feldolgozás vállalati hatékonyságának növelése érdekében.

Az adott célterülethez azok a tevékenységek tartoznak, amelyek során a fejlesztések a következő célok megvalósulását szolgálják:

  • magasabb hozzáadott értékű termékek előállítása;
  • versenyképesebb vállalati, termelési és termékstruktúra kialakítása, optimalizálása, valamint a piacra jutás elősegítése;
  • piaci keresletre és/vagy termékpálya együttműködésre alapozott kapacitás kialakítása és bővítése,
  • valamint a vidéki területeken a foglalkoztatás bővítése.

Támogatható tevékenységek:

  • Termeléshez kapcsolódó új eszközök, gépek beszerzése, új technológiai rendszerek és kapacitások kialakítása;
  • Az anyagmozgatáshoz és/vagy raktározáshoz és/vagy csomagoláshoz kapcsolódó új eszköz beszerzése;
  • A termeléshez, a vállalatirányításhoz, a belső nyilvántartási-, és a vállalati infokommunikációs rendszerekhez kapcsolódó informatikai eszközök és szoftverek beszerzése;
  • A célterülethez tartozó tevékenységet szolgáló épületek, építmények kivitelezése.

  1. B) A mezőgazdasági termékek értéknövelésével összefüggő, a környezeti erőforrás- hatékonyságot célzó fejlesztések támogatása. Anyag-, energia- víztakarékos, valamint a környezetterhelést egyéb módon csökkentő feldolgozási technológiák és működési módszerek bevezetése. Energiahatékonyság javítására vonatkozó tevékenységek, megújuló energiával működő technológiák.

  1. Energiahatékonyság javítására vonatkozó tevékenységek.

Az adott célterülethez azok a tevékenységek tartoznak, melyek elsődleges célja az üzemen belüli energiahatékonyság fokozása. A célterületen belül kizárólag már meglévő létesítmények energetikai hatékonyságnövelés céljából történő felújítása és korszerűsítése valósítható meg.

  • Épületek, építmények hőtechnikai adottságainak javítása, hőveszteségének csökkentése (Utólagos külső hőszigetelés, külső nyílászáró-csere / korszerűsítés, hővisszanyerő szellőzés korszerűsítése, létesítése stb.);
  • Épületek, építmények fűtési, hűtési és használati melegvíz rendszereinek korszerűsítése (Fűtési, hűtési és használati melegvíz rendszerek korszerűsítése, hőtermelők cseréje korszerű, nagyhatásfokú berendezésekre, hűtési rendszerek energiatakarékos korszerűsítése, hulladékhő hasznosítási lehetőségek kiaknázása stb.);
  • Világítási rendszerek korszerűsítése (Fényforrások, világítótestek cseréje. Kül- és beltéri világítási rendszerek korszerűsítése, és az ehhez kapcsolódó az igényekhez térben és időben alkalmazkodó műszaki megoldások kialakítása, amennyiben energia-megtakarítást eredményeznek stb.);
  • Technológiai folyamatok, gépek, berendezések energetikai korszerűsítése. Épületgépészeti fejlesztések, új, energiatakarékos technológiák kiépítése, energiatakarékos berendezések beszerzése.

  1. Egyéb környezetterhelést csökkentő tevékenységek.

Az adott célterülethez azok a tevékenységek tartoznak, melyek elsődleges célja az üzemen belüli környezeti erőforrás-hatékonyság fokozása.

  • Üzemi infrastruktúra és működés anyag- és víztakarékosságát, valamint emisszió-csökkentését célzó korszerűsítések, új módszerek bevezetése (pl. melléktermékek és hulladékok fokozottabb hasznosítása, csomagolás korszerűsítése az anyagfelhasználás
  • csökkentésével, illetve környezetbarát anyaghasználattal, környezetbarát megoldásokkal, szennyvízkezelés és újrahasznosítás fejlesztése, technológiai veszteségek csökkentése stb.);
  • Az erőforrásokkal való hatékonyabb gazdálkodáshoz szükséges mérő-, ellenőrző és regisztráló rendszerek kiépítése, fejlesztése stb.

  1. Megújuló energiaforrást hasznosító technológiák alkalmazása.

Az adott célterülethez azok a tevékenységek tartoznak, melyek célja a gazdasági-termelési folyamatok és az üzemen belüli építmények energiaigényének fedezése megújuló energia előállításával. A megvalósítandó megújuló energiaforrást hasznosító berendezés termelési kapacitása igazolhatóan legfeljebb annyi lehet, amennyi a kapcsolódó üzem/üzemrész átlagos éves kombinált hőenergia- és villamosenergia-fogyasztásának kielégítéséhez elegendő. A villamos energia hálózatba történő értékesítése engedélyezett, de a hálózatba betáplált elektromos energia éves mennyisége nem haladhatja meg az üzem éves energiafogyasztását.

  • Fűtési/hűtési energiaigény részbeni vagy teljes kielégítése megújuló energiaforrásból (napkollektor-, szilárd biomassza alapú és hőszivattyús rendszerek telepítése, geotermikus energia használata stb.);
  • Használati melegvíz igény részbeni vagy teljes kielégítése megújuló energiaforrásból (napkollektor-, szilárd biomassza alapú és hőszivattyús rendszerek telepítése, geotermikus energia használata stb.);
  • Gazdasági-termelési folyamat közvetlen hőigényének részbeni vagy teljes kielégítése megújuló energiaforrásból (napkollektor-, szilárd biomassza alapú és hőszivattyús rendszerek telepítése, geotermikus energia használata stb.);
  • Villamosenergia termelés (biogáz termelés, napelemes rendszer kialakítása stb.).

Emellett a tárca újabb 15-20 milliárd forint összegű felhívást hirdet az ökológiai gazdálkodást folytatók számára is.

Felmerülő kérdés, illetve igény esetén, kérjük keressen minket az alábbi elérhetőségek egyikén: gonczi.zsolt@fnti.hu vagy +36 20 377 9200-as telefonszámon.

Gönczi Zsolt, operatív igazgató

komment

Még nyitva álló Uniós pályázatok!

2018. július 11. 10:35 - Gönczi Zsolt

A Széchenyi 2020 keretében jelenleg  még tizenhárom pályázat közül választhatnak a vállalkozások.

100 százalékos támogatású pályázatok

Hét kiírás kínál összesen 70 milliárd kerettel 100 százalékos támogatást. Azaz, ezeknél egyáltalán nem kell a pályázóknak a zsebükbe nyúlniuk, a projekt teljes költségét megtéríti a pályázati forrás.

  • Gyakornoki program: Maximum 30 millió forint támogatás kérhető a gyakornokok foglalkoztatása és belső költségek megtérítése mellett. A pályázat a foglalkoztatás növelését segíti.
  • Tranzitfoglalkoztatási pályázat: 100 százalékos támogatást lehet igényelni a munkaerőhiány enyhítése céljából, a KKV-k konzorciumi tagként indulhatnak.
  • Iparjog pályázat: Iparjogvédelmi oltalmak megszerzésére lehet támogatást igényelni 100 százalékos támogatás mellett.
  • Nagyvállalatok képzési pályázata: A 18 milliárdos keretnek még csak a harmadára adtak be kérelmet a nagyvállalatok, így a képzési lehetőség nyitva áll akár 100 százalékos támogatási intenzitás mellett a jelentkezők előtt.
  • Innovációs voucher: Ötmillió forintot kaphatnak a KKV-k innovatív ötletek kidolgozásához, közel 300 kiadó hely maradt még. Mérsékelt az érdeklődés a pályázat iránt, ami leginkább az alacsony támogatási összeggel is magyarázható.
  • Munkahelyi bölcsődék létrehozása pályázat: Kezdetleges még az érdeklődés, pedig 100 százalékos támogatást lehet igényelni, kb. 300 új pályázat befogadására van még keret a munkahelyi bölcsődék létre hozásához.
  • Vállalati képző központok rendszerének kialakítása és működtetése: Nagyvállalatok számára elérhető felhívás, amely vállalaton belüli képzési központ létre hozását támogatja.

50 százalékos támogatású pályázatok

A 13 kiírásból 6 olyan található, ahol a támogatás mértéke kb. 50 százalék körüli, azaz a projekt összegének felét a támogatásból lehet finanszírozni, másik részét önerőből (vagy beépített támogatott hitelből). Ezek a pályázatok széles körben (innováció, élelmiszeripar, energetika, informatika) nyújtanak támogatási lehetőséget. A kiírások első sorban a KKV-k részére, de a nagyvállalati kör számára is elérhetők.

  • Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása kombinált hiteltermék keretében: Az innováció területén lehet akár 500 millió forint támogatást kérni a KKV és nagyvállalati körnek egyaránt. A kiírás még nincs teljesen lejegyezve, a 130 milliárdos keret 72 százalékára van érdeklődés.
  • Vállalkozások megújuló energia-használatával megvalósuló épületenergetikai támogatása a Közép-Magyarországi régióban kombinált hiteltermékkel: A központi régióban elérhető kiírás, amiben energetikai fejlesztésre lehet támogatást kapni. Az önerő csökkentése érdekében automatikusan hitel is jár a támogatáshoz.
  • Élelmiszeripari középvállalatok komplex beruházásainak támogatása kombinált hiteltermékkel: Az élelmiszeripar területén működő közepes méretű vállalkozások kaphatnak beruházási támogatást. Elegendő mindösszesen 25 százalék önerővel rendelkezni, itt is automatikusan jár a támogatott kamatozású hitel. Az igen kedvező feltételek ellenére a 100 milliárdos keret alig harmada van lejegyezve, aki kérelmet ad be, az várhatóan nyerni fog. Ebben a kiírásban könnyedén tud megvalósulni akár 2-3 milliárd forint összköltségű projekt is.
  • Infokommunikációs vállalkozások nemzetközi piacokra való belépésnek támogatása: Elsősorban informatikai vállalkozások kérhetnek marketing támogatást a külföldi piacokra való nyitáshoz.
  • Vállalati komplex infokommunikációs szolgáltatások terjesztésének támogatása: Vállalatirányítási rendszerekre lehet kapni 24 millió forint támogatás. A keret impozáns 48 milliárd forint összegű, lehet jelentkezni.
  • Megújuló energia-használatával megvalósuló épületenergetikai fejlesztések támogatása: 52,5 milliárd forint kerettel várja a jelentkezőket az energetikai felhívás, maximum 100 millió forint támogatást lehet igényelni az épületek energetikai rendbe tételére.

Felmerülő kérdés, illetve igény esetén, kérjük keressen minket az alábbi elérhetőségek egyikén: gonczi.zsolt@fnti.hu vagy +36 20 377 9200-as telefonszámon.

Gönczi Zsolt, operatív igazgató

komment
süti beállítások módosítása