A Pest megyei önkormányzati tulajdonú bölcsődei ellátást nyújtó intézmények fejlesztését támogató pályázati kiírás jelent meg 4,5 milliárd forint keretösszeg erejéig.
A PM a Pest megye fejlesztését szolgáló 80 milliárd forintos támogatási programja idei negyedik pályázati kiírásának célja, hogy a megye területén található, helyhiánnyal küzdő, továbbá elavult, leromlott műszaki állapotban lévő önkormányzati tulajdonú bölcsődék intézményi infrastruktúráját fejlessze azért, hogy mind a hozzáférést a bölcsődei ellátáshoz, mind a bölcsődei ellátást nyújtó intézmények, szolgáltatások minőségét javítsa és ezáltal is támogassa a bölcsődés korú kisgyermeket nevelő szülők munkavállalását.
A támogatásokból lehetőség nyílik arra, hogy férőhelybővítéssel együtt újítsák fel, bővítsék, építsék át az önkormányzati tulajdonú bölcsődéket, valamint szakmai eszközök, berendezések beszerzésére is.
A rendelkezésre álló 4,5 milliárd forint támogatási keretből felújításra minimum 10, maximum 100 millió forint, új bölcsőde építésénél pedig minimum 60, maximum 400 millió forint igényelhető.
A bölcsődefejlesztésre irányuló támogatási kérelmeket szeptember 10-én reggel 8 órától nyújthatják be a pályázók a www.allamkincstar.gov.hu oldalon.
A pályázati kiírás itt letölthető.
Igény esetén cégünk a pályázat elkészítése mellett teljeskörű szolgáltatást tud nyújtani a szükséges szakemberek biztosítása révén.
Felmerülő kérdés, illetve igény esetén, kérjük keressen minket az alábbi elérhetőségek egyikén: gonczi.zsolt@fnti.hu vagy +36 20 377 9200-as telefonszámon.
Gönczi Zsolt, operatív igazgató