A várhatóan 2017. november 30.-án megjelenő GINOP-2.1.8-17 kódszámú pályázat 5-15 millió forint közötti vissza nem térítendő támogatást biztósít eszközbeszerzésre és innovációs tevékenységek fejlesztésére. A 17 milliárd forintos keretösszegből akár több ezer mikro-, kis- és középvállalkozás is részesülhet sokmilliós támogatásban.
Érdemes résen lenni, mert a részletszabályok mellett még akár a megjelenés határideje is változhat.
A pályázat általános részletei
- A támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 17 milliárd forint, melyből várhatóan 850-3400 db kérelmet támogatnak.
- Nem támogathatok a Közép-magyarországi régió területén megvalósuló projektek.
- A támogatási kérelemben kizárólag egy megvalósítási helyszín megjelölésére van lehetőség.
- Fenntartási kötelezettség 3 év.
- A pályázat keretében eszközbeszerzés (mobil eszközök és helyhez kötött eszközök) és immateriális javak (szoftver, gyártási licenc vagy know-how) beszerzése támogatható.
- A mikro-, kis-, és középvállalkozások igényelhetnek támogatást, abban az esetben, ha:
- rendelkeznek legalább egy lezárt teljes üzleti évvel;
- legutolsó lezárt, teljes üzleti évben minimum 1 fő volt a létszáma;
- Magyarországon székhellyel rendelkező kettős könyvvitelt vezető gazdasági társaságok vagy az Európai Gazdasági Térség területén székhellyel és Magyarországon fiókteleppel rendelkező kettős könyvvitelt vezető gazdasági társaságok fióktelepe; illetve nem tartoznak az EVA hatálya alá.
- Arra felhívja a figyelmet a tervezet, hogy azon projektek támogathatók, amelyek közvetlenül vagy közvetve illeszkednek a Nemzeti S3-ban meghatározott nemzeti vagy horizontális ágazati prioritások vagy intelligens technológiák valamelyikéhez.
- A pályázat keretében a támogatást igénylőnek vállalni kell, hogy saját tőkéje a projekt megvalósítás befejezését követően a fenntartási időszak első üzleti évben a teljes megítélt támogatási összeg legalább 50%-ával növekszik és annak mértéke nem csökken a fenntartási időszak végéig.
- Az igényelhető vissza nem térítendő támogatás összege minimum 5 millió forint, maximum 15 millió forint.
- A támogatás maximális mértéke az összes elszámolható költség 50%-a lehet.
- Az igénybe vehető támogatási előleg maximális mértéke a megítélt támogatás 75 %-a lehet. Egyszeri elszámolás esetén támogatási előleg nem igényelhető.
Ha pályázni szeretne az ingyenes előminősítés végett jelezze pályázati szándékát az alábbi elérhetőségeken info@fnti.hu vagy +36 20 377 9200 és felkészítjük a pályázat sikeres beadására!
Gönczi Zsolt, pályázati szakértő
gonczi.zsolt@fnti.hu, 06 20 377 9200